2017.11.09.
Csapó Andris beszámolója:
Jubileumi futásra készültem, ugyanis ez volt a 30. félmaraton versenyem. Jól sikerült a felkészülés, az edzéseredmények alapján jobb formában voltam, mint tavaly. Közel 2200 kilométer volt idén a lábaimban, jó alapozás után minőségi gyorsító edzéseket végeztem. (különböző résztávok és 10 km-es tempófutások szintfelmérőnek) Tavaly még csak hirtelen ötlettől vezérelve neveztem, idén már tervezetten indultam ezen a versenyen. Év elején már felírtam a naptáramba és úgy alakítottam az őszi szezont, hogy méltó évzáró futás legyen.
Az előző évi Rauchwart Marathon jó tapasztalatai miatt ebben az évben is itt szerettem volna egy gyors félmaratont futni. A távokat és a pályát is változatlanul hagyták, így tudtam mire számíthatok. Rauchwart egy kis település Burgenland déli részén, Szombathely közelében. A falu mellett található két tó és egy kemping, ami köré szervezik az eseményt. Szokás szerint november első hétvégéjén 4 kategóriában álltunk a rajtvonal mögé. (maraton, félmaraton, nyolcadmaraton és váltó) Reggel még csípős hideg volt, 3°C-ot mértünk, de tudtam, hogy napközben meleg lesz és ez nekem azt jelentette, hogy az egyéni csúcsdöntésről lemondhatok. Sajnos beigazolódott az előrejelzés, már 9 órakor is verőfényes napsütés volt, sehol egy felhő az égen. Igazi kirándulóidő, délben már 15°C, ami novemberben viszonylag ritkaság. 4 kört kellett futni az 5,275 km hosszú pályán, részben aszfalt, részben apró kavicsos útvonalon. Mindegyik szakasz végén egy kis túlnyúlással (gondolom a mérőkerékkel kimért táv is indokolja) és egy fordítóval, ami szervezőknek egyszerűbbé, a versenyzőknek nehezebbé teszi a viadalt.
Hárman utaztunk a helyszínre, Vincze Csabi a Strucc - és Borsos Attila a győri Futóklubból tartott velem. Csabi az utolsó napig vacillált, hogy jöjjön –e, mert megfázással bajlódott, de végül nem tudott nemet mondani és rajthoz áll. Megküzdött a távval és kipipálta ezt a kihívást is. Négy egyenletes kört terveztem szaladni, ami sajnos nem jött össze, mert a leggyorsabb és a leglassabb kör között 49 mp eltérés volt, szemben a tavalyi 18 másodperccel. De az egy teljesen más verseny volt, számomra ideális körülmények között (4-5°C és felhős idő). Akkor egyéni csúcsot akartam futni, idén ez nem volt reális, de egy „taktikai csata” miatt sokat tanultam belőle. Az elején óvatosan kezdtem, senki nem ment előttem belátható távolságban, akire tapadhattam volna. A második körben próbáltam gyorsítani, ami könnyedén ment, viszont a harmadik körre kicsit lassultam, még ha nem is érzékeltem, mert több embert még így is megelőztem. Ekkor hárman rendeződtünk egy bolyba, de a többiek taktikusan mindig mögöttem jöttek és szélárnyékban utaztak. Nem okozott gondot az iramdiktálás, mert erősnek éreztem magam és tudtam, hogy tudok még robbantani, ha szükséges. Viszonylag sík a pálya, de egy rövid emelkedő azért okoz némi nehézséget, főleg az verseny végéhez közeledve. Az utolsó körben volt egy iramváltásom a „rettegett” emelkedőnél, amit nem tudtak lereagálni, így leszakadtak tőlem. Annak ellenére, hogy ez lett a leglassabb szakaszom, taktikailag jól kiviteleztem, így megtartottam az összetett harmadik helyezést. Ezen persze én is meglepődtem, mert csak másnap tudtam meg, amikor megnéztem a honlapon az eredményeket. Nem gondoltam, hogy a tavalyinál másfél perccel rosszabb idővel a dobogóra kerülhetek. Becsapós volt, hogy minden táv minden versenyzője egyszerre indult. (tehát nem lehetett tudni, hogy aki előttem van, az velem együtt félmaratont fut vagy maratont, esetleg egy kör után befejezi a sprint versenyt) Azt érzékeltem, hogy csak néhányan vannak előttem és senki nem előzött meg, de a dobogóra azért nem számítottam. Így idén már a második dobogós helyezésemnél nem álltam a pódiumra, mert a májusi UB-n sem vártuk meg az eredményhirdetést, inkább siettünk haza. Volt azért egy verseny a nyáron (Győr-Lipót), ahol nagy örömömre a Győri Futóklub fa vándorszobrát átvehettem Alasztics Gyula szobrásztól, futóbarátomtól. A szervezésre idén sem lehetett panasz, minden apró részletben látszott, hogy a futók igényeit szem előtt tartva igyekeznek a lehető legtöbbet kihozni az eseményből. Erre egy példa, hogy főszervező a harmadik helyért járó emlékplakettet postán elküldi nekem. A rajtcsomagban egy technikai pólót kaptunk és a végén szép befutóérmet akasztottak a nyakunkba. Frissítésre körönként volt lehetőség és a célban szendvicsekkel vártak. Személy szerint még egy frissítőnek örültem volna, ahol vízhez juthattunk volna. A körönkénti frissítőpont ugyanis nekem kevés volt és nehéz is volt jól kivitelezni, mert a fordító előtt volt, ezért le kellett lassítani hozzá és kizökkentett a ritmusból.
Visszatekintve az idei futószezonra sikeres évet zártam, több versenyen is javítottam az egyéni legjobbamon, köztük legértékesebb trófea a berlini maraton eredményem. Most jöhet a megérdemelt pihenés és kezdődhet az alapozás a következő évre. Nem tervezek sok versenyt és új egyéni csúcsokat jövőre, de Csabival és Attilával egyetértettünk abban, hogy Rauchwartba visszatérünk még. Eredmények: Csapó András: 1:30:55, Vincze Csaba: 1:40:26
