egyszazalek

 

8061 MVPH Mosonmagyarovar Megerint atlatszo

 

motherson 3

 

nolato

 

Amonstone hzak log

 

pannowork uj

 

lajtaszig honlap 

teka uj

 

lajtamag 1

 

fortop kicsi

 

ufmlogo2

 

chio

mofem kicsi

 

wb jpg  

 

high5

 proba

 

superinfo

 

14_agnitiming_logo

 

 

2018.08.13.

Míg a Strucc futó csapat nyári álmát alussza, addig a triatlonos szekcióból szinte minden hétvégén versenyez valaki. Most Seiwerth Anna járt Bécsben egy olimpiai távú triatlon versenyen.

Minden évben igyekszem új versenyeket találni, hogy új pályákon tudjam magam kipróbálni, plusz az idén eddig sikerült mindig valamit elszúrni a versenyeken (rossz frissítés vagy defekt), tehát nagyon vágytam már egy olyan versenyre, aminek a végén maradéktalanul elégedett lehetek. Tegnap ez végre sikerült.

Szokásos érkezés-rajtcsomagátvétel-depózás után volt egy gyors eligazítás, aztán 9-kor rajtoltak a fiúk, lányok 5 perccel később. 3 kört úsztunk a gerasdorfi bányatóban, és azt láttam csak már az első kör közepétől, hogy folyamatosan úszom el a férfiak mellett, és egész jól is ment, mert a lányok közül 13.-nak jöttem ki a vízből. A depó pici volt, könnyen mozogtunk benne, bár magamhoz képest lassú voltam, persze a depóról sok magyar versenyen példát lehetne venni… (no Keszthely kivétel) A bringán nem tudom, mi történt, de amikor ránéztem néha a pulzus miatt az órámra, csak azt láttan, hogy a sebesség 31-33-36 km/h. Húha, ez nem lesz jó, mert elbringázom az elejét, és majd jól lelassulok, és a futáson meg majd vánszorgok (hozzáteszem az aszfalt minősége is segített sokat, hogy ilyen jól lehessen menni). De nem így lett, és a futáson is (4 kör) egyre gyorsultam. A második körön utolért egy lány, akit gondoltam, hogy egy korcsoportban lehet velem. Közben folyamatosan azon gondolkodtam, hogy ha ő esetleg dobogós, akkor nem szabad, hogy előttem menjen! Tartottam vele a tempót, amikor a 3. körben egyszer csak lelassított, és elhagytam, és utána már nem ért utol egészen a verseny végéig. Jól tettem, hogy nem álltam meg – még a frissítőpontnál sem, mert pont ez az egy perc kellett ahhoz, hogy a 2. helyet el tudjam érni a korcsoportomban. Összességében ez egy nagyon családias hangulatú, de elég profi szervezésű verseny, amit szívesen ajánlok mindenkinek.

Köszönöm az egyszemélyes support-teamnek és Kelatinak a szokásos frissítési tippekért, most végig betartottam és megérte.

gaserdorf2   gaserdorf1

 

futonaptar BSI mozdulj velunk exterememan keszthely triatlon  kartyalogo

Spuri futobolt logo 500x500