egyszazalek

 

8061 MVPH Mosonmagyarovar Megerint atlatszo

 

motherson 3

 

nolato

 

Amonstone hzak log

 

pannowork uj

 

lajtaszig honlap 

teka uj

 

lajtamag 1

 

fortop kicsi

 

ufmlogo2

 

chio

mofem kicsi

 

wb jpg  

 

high5

 proba

 

superinfo

 

14_agnitiming_logo

 

 

2018.10.04.

Printz Ákos egy félmaratonnal vezett le a Berlin Maraton után:

Szeptember végén került megrendezésre a hagyományos családias kis verseny a 22. Sri Chinmoy Futófesztivál Győrben. Az érdeklődök több táv közül választhattak a 6 órás futástól a „rövidnek” mondható 8,8 km-es távig. A helyszín a korábbi évekhez hasonlóan a Széchenyi Egyetem mellett a Püspökerdőben volt. A berlini futásom után maradt bennem egy kis hiányérzet, így gondoltam a 2018-as futó, triatlon szezont itt zárom, bízva egy jó eredményben. A rajt időpontja ideális volt, hiszen szervezők reggel 8 órakor indították el a hosszabb távokon induló sportolókat. A félmaratoni táv, amin megméretettem magam, ismét egy 5 körös „futkorászást” jelentett az erdőben. Az első körök alatt éreztem, hogy bennem lehet  egy jó idő, hiszen a verseny favoritjaival haladtam nyugodtnak mondható tempóban. A harmadik körben egy technikai probléma miatt leszakadta a közvetlen élbolytól, így a verseny megnyerésére nem maradt esélyem, de próbáltam a maximumot nyújtani. Összességében, így szezon vége felé egy közel 1 óra 30 perces futás az én esetemben rossznak nem volt mondható, és ezzel sikerült elcsípnem az abszolút 4. kategóriában a 2. helyet. Köszönöm azoknak akik támogattak, illetve Szabó Csabi edzőmnek a profi felkészítést. Folytatás következik a nagyobb célok eléréséhez…

sricinmoy1

 

futonaptar BSI mozdulj velunk exterememan keszthely triatlon  kartyalogo

Spuri futobolt logo 500x500