egyszazalek

 

8061 MVPH Mosonmagyarovar Megerint atlatszo

 

motherson 3

 

nolato

 

Amonstone hzak log

 

pannowork uj

 

lajtaszig honlap 

teka uj

 

lajtamag 1

 

fortop kicsi

 

ufmlogo2

 

chio

mofem kicsi

 

wb jpg  

 

high5

 proba

 

superinfo

 

14_agnitiming_logo

 

 

2020.09.21.

Győri Misi (3:12:13) a Balatonman triatlon verseny rendhagyó olimpiai távján (950m-45,9km-10,5km) versenyzett Kenesén:

Ez volt a második versenyem idén, ahol megméretettem magam. A felkészülésem nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna, mert a versenyt megelőző két hétben makacs megfázással küzdöttem,  ennek köszönhetően szinte semmit nem tudtam edzeni. Ennek ellenére, nagyon vártam, hogy újra versenyezhessek. A versenyt megelőző napon, a rajtcsomag átvételekor már láttam, hogy professzionális a versenyszervezés, ami még inkább motivált.

8.15-kor rajtoltunk, az úszópálya a Balatonban volt kijelölve. ( 950 méteres körök) A vízhőfok optimális volt, 21,5 c. Úgy érzem jól ment az úszás, az időeredménnyel is elégedett voltam. Közel három percet töltöttem a depóban, és már indultam is a 46 km-es bringatávra. A táv 85%-ban kifogástalan burkolaton tekerhettünk, így a közel 300 méteres szintkülönbséget könnyedén abszolváltam. A második depóm gyorsabbra sikerült, úgy éreztem pihent lábakkal kezdhetem a futást. A pálya itt is nagyon rendben volt, az én távomon két kört kellett teljesíteni. Sajnos már a második kilométernél gyomorproblémák jelentkeztek nálam, amik végig hátráltattak. A nagy meleg sem könnyítette meg a dolgom, hiszen csaknem 31 c  fok volt. Az utolsó kilométereknél világossá vált, hogy számomra a célbaérkezés lehet az egyetlen reális célkitűzés.  Az egyéni legjobbamtól, így jócskán elmaradtam, ennek ellenére elégedett vagyok versenyteljesítményemmel.

kenese1   kenese2   kenese3

 

futonaptar BSI mozdulj velunk exterememan keszthely triatlon  kartyalogo

Spuri futobolt logo 500x500